Elsősként a koleszban
Van, aki szereti, van, aki nehezen szokik hozzá, és persze vannak, akik neki sem állnak. Igen, most a kollégiumról van szó. Eleinte rám is furcsán néztek a barátaim, miután kijelentettem, igen is kollégista leszek. Egyik barátom meg is jegyezte: „De a kollégium öl, butít, és nyomorba dönt”. Később persze ez kiderült, hogy nem így van. Még álmomban sem jutott eszembe, hogy mennyire nehezen fogom megszokni. Új arcok, nem a megszokott pihe-puha ágyikó, és itt kezd el hiányozni a kisebb vagy nagyobb testvér is, akivel véget nem érő háborúnak tűnt az élet. Hiába, mégsem otthon vagyunk. De minden rossz érzés, ami az elején volt, minden honvágy és szomorúság elmúlt.
Így visszagondolva az első évemre: nagy küzdelmekkel indult, de megérte. Igaz, hogy rengeteget kell tanulni, nem akkor mosok fogat, amikor akarok, de ez az élet! Az efféle apró problémákat ezerszer kárpótolják az újonnan szerzett barátok, akikkel bármikor bármilyen problémámat megbeszélhetek, legyen az fejfájás, vagy akár szerelmi ügy. Az ide készülő elsősöket megnyugtatnám: hiába van olyan (igaz elég gyakran), hogy rossz a menza, elsőst még nem ettünk, szóval csak nyugalom (bár most hogy így eszembe jut …) Nem! Semmiképpen nem kell megijedni. Nem mondom hogy könnyű lesz, de mindenképpen megéri. Új barátok, bulik, de ezért cserébe tanulni is kell. Nekem sem tetszik sokszor, de próbáld ki magad! Nehéz az első pár hét, de segítenek a szobatársak!
Horváth Viktória 10. A
2009. 09.09.
A rajzot készítette: Ferenczi Zsuzsanna 10. A
